A nyugdíjas korosztály fizikai és mentális egészségét támogató programok és azok eredményei

Kapcsolódó specifikus célok:

• Méltó életkörülmények és tartalommal teli szabadidős foglalkozások biztosítása a nyugdíjas korúak számára;
• Egészségtudatosság növelése az egészségi állapot fenntartásának, illetve a romló egészségi állapot késleltetésének érdekében;
• Fizikai és szellemi kondíció javítása;
• Elmagányosodás folyamatának felváltása közösségi élményekkel.

A Testnevelési Egyetem által tervezett Projekt innovációs jellege abban áll, hogy a sportolás különböző, az egészségmagatartás és -tudatosság javításán is túlmutató pozitív hozadékait (közösségi élmény, készségfejlesztés, önbizalom és kitartás növelése stb.) helyezi előtérbe. A tervezett pilot tevékenységek ezáltal egyrészt a résztvevők sportolási hajlandóságának növelését, valamint a sporttevékenységek végzésének fontosságára való figyelemfelhívást célozzák, másrészt viszont az egyes célcsoportok specifikus problémaköreinek megoldását is kezelni kívánják. Így a sporttal egybekötött közösségi sportrendezvények, egyéni tanácsadás, közösségi beszélgetések és megosztókörök során egyszerre valósul meg a célcsoport-specifikus (elmagányosodás, tanulási készségek fejlesztésének igénye stb.) és az általános  (egészségmagatartás javítása és egészségtudatosság növelése) kihívások és igények  kezelése. A program során a fizikai és mentális egészség együttes javítása, fejlesztése valósul meg.

A projekt átfogó célkitűzését számos gazdasági, társadalmi és demográfiai folyamat indokolja[1]. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet 2017-ben publikált jelentése alapján Magyarországon a várható élettartamnak a rendszerváltást követően folytatódó csökkenése után a társadalom életkilátásai javulni kezdtek a következő évtized közepétől (NEI, 2017). A 65 évüket betöltött személyek 1980-ban még csak további 14,7 évre számíthattak, míg ez az érték 2000-re 16,7-re, 2016-ra 18,7 évre növekedett[2].  Ennek ellenére Magyarországon a várható élettartam így is elmarad az EU15 csoport országaitól, illetve a visegrádi országoktól, valamint növekednek az egészségi állapot társadalmi egyenlőtlenségei. Magyarországon a 2016. évi adatok alapján 4,8 évvel alacsonyabb a születéskor várható élettartam az Európai Unió 28 tagállamának átlagos várható élettartamához viszonyítva és a Visegrádi Négyek országcsoporton belül hazánk áll az utolsó helyen a vizsgált mutató értékeinek tekintetében. Az elérhető adatok alapján itthon az 5. legalacsonyabb a vizsgált érték, sor végén egyedül Románia, Bulgária, Lettország és Litvánia követ minket.

1. Ábra: A várható élettartam Magyarországon az Európai Unió tagállamaihoz viszonyítva

(2016, év)

Forrás: Saját ábra az Eurostat (2018) adatai alapján

Megjegyzés: Egy évesnél fiatalabb korosztály esetében, nők és férfiak együttesen

A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet 2016-os Egészségjelentése alapján megállapítható, hogy megfelelő szakpolitikai (népegészségügyi) beavatkozások képesek lennének visszaszorítani a halálozások számát,  azon belül is a korai halálozások több mint fele megelőzhető lenne. A szakjelentés szerint a beavatkozásoknak ugyanakkor összefüggésben kell állniuk az egyének egészségmagatartásával, annak pozitív változása és befolyásolása nélkülözhetetlen: Az egészségkockázatok elemzése alapján ugyanis elmondható, hogy a hazai egészségveszteségek ismert kockázati tényezőkkel magyarázható része 80 százalékban viselkedéssel összefüggő kockázatoki faktorokra vezethető vissza. A legjelentősebb kockázatok az étrenddel, addikciókkal (a dohányzás, az alkohol- és kábítószer fogyasztás), a magas szisztolés vérnyomással, a testtömeg-index nagyságával, az összkoleszterin és az éhomi vércukorszint kialakulásával függenek össze, amelyek kialakulásában kiemelt szerepet játszik az egyén egészségmagatartása és életmódja.

A 2009-ben Magyarországon elsőként elvégzett ún. időmérleg kutatás eredményei alapján a 10 és 84 év közötti lakosok naponta átlagosan 139 percet tévénézéssel töltenek, ugyanakkor csak 7 perc jut a sportolásra. A 2014-es KSH kutatás azt tükrözi, hogy csupán minden kilencedik magyar végez – az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) ajánlásainak – megfelelő testmozgást. Jelentős különbségek figyelhetők meg az egyes korcsoportok tekintetében a fiatalabb korosztályok javára. A 15-17 éves korcsoporton belül a férfiak esetében a megkérdezettek több mint 80 százaléka sportol, nők esetében ez az arány közel 10 százalékponttal alacsonyabb. A 65 éves vagy a feletti korosztály esetében  ugyan ez az érték nem éri el a 15 százalékot. Ennél a korcsoportnál a férfiak és nők közötti különbségről szinte nem beszélhetünk (KSH, 2014).

Emellett az is elmondható, hogy a magasabb iskolai végzettségűek többet mozognak az alacsonyan képzettekhez viszonyítva. A jövedelmi helyzet szintén befolyásolja az eredményeket: minél tehetősebb valaki, annál valószínűbb, hogy sportol. A legfelső jövedelmi ötödbe tartozók 52 százaléka, míg a legalacsonyabb ötödhöz sorolhatók csupán 19 százaléka sportol. A korosztálytól, végzettségtől és jövedelmi helyzettől függő sportolási hajlandóság jelzi azoknak a beavatkozásoknak a szükségességét, amelyek a valamilyen módon hátrányos helyzetben lévők egészségtudatosságának növelését célozzák. Éppen ezért fontos az olyan, preventív jellegű és egészségmagatartásra-, illetve egészségtudatosságra hatást gyakorló szolgáltatások körének a bővítése, amelyek képesek az inaktívabb társadalmi csoportok bevonására kiemelten azokban az élethelyzetben lévő célszemélyek esetében, akiknek a jövedelmi helyzete vagy az azt befolyásoló képessége (pl. kor alapján) valamilyen szempontból korlátozott.

[1] Az egyes célcsoportokhoz kapcsolódó célkitűzések szükségességének indoklását lásd a 2-4. fejezetekben.

[2] Adatok forrása: Eurostat (2018), 2016-os statisztika.

A magyar társadalom elöregedő társadalom, ahogyan az a legtöbb nyugati országra is jellemző. A halandóság és a termékenység mértéke meghatározó az említett trend alakulásának szempontjából és hazánkban ez utóbbi faktor rendkívül alacsony mértéke befolyásolja döntően az elöregedő társadalom jellegét (Bálint-Spéder, 2012).

Noha 1990 és 2010 között a 65. életévét betöltött személyek várható élettartama javult, az időskorban várható élettartam jelenlegi szintje így is messze elmarad a nyugat-európai, valamint a kelet-közép-európai régió országainak értékeitől. A legutóbbi időszak folyamatai alapján érdemi felzárkózásról nem beszélhetünk. Emellett a demográfiai trend következménye, hogy a társadalom egyre nagyobb hányadát teszik ki az idősebb korcsoportba tartozó személyek, akiknek a fizikai állapota és a kognitív képességei a kor előrehaladtával romlanak. Ez azzal a következménnyel jár, hogy egyre többen válnak érintetté a fizikai és szellemi betegségek által, ami egyéni, családi és társadalmi-gazdasági (utóbbi elsősorban az egészségügyi ellátórendszeren keresztül) szinten is jelentős terhet jelent.

A várható élettartam vizsgálata mellett ugyanakkor az egészséges, minőségi élet kritériumai is kulcsfontosságúak. Az élethosszig tartó, rendszeres sporttevékenységet integráló életmód meghatározó az életminőség szempontjából, hiszen az aktív élet hiánya számos olyan krónikus, degeneratív betegség kialakulásának a kockázatát növeli, amelyek csökkentik az egyének fizikai és mentális jóllétét, valamint jelentős elhalálozási okként tarthatók számon. Ilyen betegségek a rák, a kardiovaszkulásris, azaz a szív- és érrendszeri betegségek (pl. szívinfarktus, stroke, koszorúérbetegség stb.), légúti megbetegedések és a diabétesz, amelyek globálisan az elhalálozások közel kétharmadáért felelősek (WHO, 2010).

Nemzetközi ajánlások

A megbetegedések megelőzéséhez a fizikai aktivitásban gazdag élet nagyban hozzájárulhat. Az idősebb felnőttek számára az Egyesült Királyságban felállított munkacsoport az alábbi mozgásmennyiséget és mozgástípusokat ajánlja (Bull et al., 2010):

• Moderált intenzitású aerobik típusú mozgásformák gyakorlása hetente legalább 150 percben összesen olyan módon, hogy a mozgás mennyisége el van osztva a hét során (erre példa lehet öt vagy több napon legalább 30 perces mozgás végzése). Hasonló hatást lehet elérni heti 75 perc magasabb intenzitású mozgással, amely kiválthatja a mérsékelt intenzitású, 150 perce mozgás hatását. Emellett megfontolandó lehet a mérsékelt és magas intenzitású mozgások kombinált megvalósítása. Az ajánlott mozgásmennyiség elérése – elsősorban korábban teljesen inaktív személyek esetében – fokozatosan is megvalósulhat.
• Ajánlott továbbá a főbb izomcsoportokkal dolgozó izomerősítő gyakorlatok végzése, heti legalább 2 vagy több napon.
• Amennyiben az érintettek túlsúlyos egyének, úgy egyéni diéták alakíthatók ki. Azt azonban kiemeli a programterv, hogy a heti ötszöri 30 perces mozgás abban az esetben is számos jótékony hatással jár, ha az egyén nem tapasztal súlycsökkenést.
• A 150 perces mozgás megtervezésénél azt is ajánlott figyelembe venni, hogy vannak olyan mozgásformák, amelyek jótékony hatással vannak az egyensúlyra (pl. tánc), míg pl. a Tai Chi gyakorlatok egyszerre erősítik az izmokat és javítják az egyensúlyt.

A fenti ajánlások összhangban vannak az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) ajánlásával, amelyet a 65 éves korúak vagy az afeletti korúak számára ajánlanak (WHO, 2016). A Szervezet a további jótékony egészségügyi hatás elérése érdekében a 150 perces moderált vagy 75 perce közepes intenzitású aerobik típusú mozgás helyett annak kétszeresét ajánlja. A betegségek kialakulásának megelőzése mellett a sportfoglalkozások az időskori elesések kockázatának csökkenését is támogatják. Az időskori elesések megelőzését szolgáló beavatkozásként ajánlott erősítő és egyensúlyi gyakorlatok végzése. A hatékony beavatkozás érdekében a WHO heti háromszori sportolást javasol, valamint a sétát is a hatékony megelőző mozgásformák között említi, noha annak hatása az esések meggátlása, illetve az esések kockázatának csökkenése szempontjából empirikusan nem egyértelműen alátámasztott (Finnegan et al., 2018).  Az aktív életmód és a spottevékenységre épülő beavatkozások az izom- és csontrendszer karbantartásának is hathatós eszközei (NHS, 2017).

A sportfoglalkozások hatása ugyanakkor nem kizárólagosan a fizikai betegségek kialakulásának megelőzésére vagy a romló fizikai funkciók állapotának stabilizálására, javítására, valamint az időskori elesések megakadályozására korlátozódik. A 2015-ben a Egészségügyi Világszervezet által népbetegséggé nyilvánított dementia a kognitív funkciók hanyatlásával járó, folyamatos leépülést okozó agyi tünetcsoport, amelynek előfordulási gyakorisága kutatások alapján 60 éves kor alatt alacsony, majd ezt követően exponenciálisan növekszik (Érsek et al., 2010). Az OECD országaiban a jelenleg megközelítőleg 19 millió dementia által érintett személy állománya 2050-re 41 millióra fog növekedni (OECD, 2018). Megközelítőleg 50-75 százalékban a dementia kiváltó oka az Alzheimer kór (Niue et al., 2016). Az alábbi ábra a dementiaval érintett személyek állományát reprezentálja az Európai Unió tagállamaiban a lakosság százalékos arányában. Az uniós átlagérték 1,6 százalék és hazánk valamivel az átlagos érték alatt van (1,5 százalék). Fontos azonban kiemelni a statisztikák torzító jellegét a dementia mérésével kapcsolatban. Ugyanis minél fejlettebb egy ország és annak az egészségügyi ellátórendszere, annál nagyobb valószínűséggel kerül az érintett a statisztikai állományba (Gyarmati, 2010). Azaz ilyen módon a mérési problémák jelentős torzulásokat mutathatnak az abszolút értékek és az egyes országok adatainak összevetése során is. Emellett az abszolút értékek esetébe is jelentős eltéréseket figyelhetünk meg attól függően, hogy milyen adatforrást veszünk igénybe.

3. Ábra: A dementiával érintettek aránya a lakosságon belül az Unió egyes tagállamaiban

Forrás: Saját ábra az Alzheimer Europe (2013) adatai alapján

A fenti adatforrás alapján Magyarországon közel 149 ezer fő volt érintett 2013-ban. Az állományon belül 44 ezer fő férfi, míg 105 ezer fő nő. Az adatok alapján az, hogy a nők megközelítőleg kétszer annyian szenvednek dementiában mint a férfiak, nem kizárólag Magyarországon, hanem az összes tagállamban megfigyelhető jelenség.

A dementia kialakulásának megelőzésére, illetve lassításának módjára egyelőre nem létezik biztos recept. Kutatások alapján megállapítható, hogy szociális és életmódbeli faktorok meghatározók a betegség kialakulásának szempontjából: a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a mozgásszegény életmód az, ami növelheti a dementia kockázatát (OECD, 2018; Gresz et al., 2017). A tudományos kutatási eredmények alapján az is elmondható, hogy a demencia gyakrabban fordul elő az alacsonyabban iskolázott, rosszabb szocioökonómiai státuszú egyéneknél.

A rendszeres agyi igénybevétel, „agytorna”, valamint az élethosszig tartó tanulás a demencia prevenciójának hatékony eszköze lehet, ahogyan a nyugdíjasokat, idős korúakat stimuláló szociális környezet is a szellemi hanyatlás késleltetését támogathatja (Gyarmati, 2010; Williams-Kemper, 2010). A preventív beavatkozások közé tartoznak azok a programok is is, amelyek fizikai aktivitásra épülnek és különböző típusú, PA-alapú foglalkozásokon keresztül kívánják biztosítani a kognitív egészség hosszabb távú fennmaradását, illetve annak lassabb erodálódását. Az alábbi ábra az egészséges agyi öregedés esélyének növelését biztosító, multimodális beavatkozások egyes elemeit szemlélteti.

[1] Az Egészségügyi Világszervezet a mentális egészség következő definícióját alkalmazza: „a jóllét egy olyan állapota, amelyben a személy tisztában van a saját képességeivel, képes kezelni az élet normális stresszhelyzeteit, produktívan és gyümölcsözően tud dolgozni és képes arra, hogy hozzájáruljon a közösségéhez” (WHO, 2004 pp 12).

[5] Molnár (2012) kiemelése Bean (1985) alapján a felsőoktatásban tapasztalható lemorzsolódás lehetséges okait vizsgálja, ugyanakkor ezek közül számos tényező relevanciája a közoktatásban is helytálló. A fentebb kiemelt és kiegészített tényezők a szerző álláspontját tükrözik.

[6] Az Európai Unió Bizottságának meghatározása alapján a szociális befogadás (social inclusion) az a folyamat, amely során a szegénységgel és társadalmi kirekesztéssel fenyegetett személyek hozzájutnak a lehetőséghez és erőforrásokhoz, amelyek a gazdasági, társadalmi és kulturális életben való teljes értékű részvételt biztosítják és elérhetővé válik számukra az az életminőség és jóllét, ami az adott társadalomban normálisnak bizonyul (EC, 2005).

[8] A mentorált sportoláson alapuló, Coonamble  elnevezésű projekt (teljes projektnév: “Teaching life skills to disengaged young males through sportsbased”) szolgálhat példaként a sport alapú foglalkozások szervezésére hátrányos helyzetben lévő közösségek (12-18 éves) fiataljai számára. A projekt célja olyan ausztrál bennszülött fiatalok bevonása mentorált sporttevékenységbe, amely egyrészt a szocializációs készségek fejlesztésén, másrészt az elköteleződés és motiváció felélesztésén keresztül kívánja javítani a résztvevők jövőbeli perspektíváját a társadalmi beilleszkedés és a sikeres munkaerő-piaci helytállás szempontjából. A közösség fiatal férfi tagjai számára gyakorta nem áll rendelkezésre megfelelő férfiminta, amelyet a későbbiek során követhetnének. Tanulmányi teljesítményük elmarad a nem bennszülött diákok teljesítményétől, alacsony motiváció jellemzi őket a tanulás és egyéb produktív tevékenységek terén és sok esetben viselkedési zavarokkal küzdenek, ami hátráltatja őket a sikeres társadalmi integrációban (lásd később részletesen az 5.1-es fejezetben).

Ballesteros és munkatársai a PA-alapú sportfoglalkozásokon belül a következő alcsoportokat különítik el szintetizáló kutatásukban:

1. Aerobik, rezisztencia és koordinációs mozgás: Mindegyik mozgástípus pozitív hatással van a kognitív funkcióra, noha az agyban lejátszódó folyamatok eltérést mutatnak az aerobik és a nem-aerobik típusú mozgások esetében (Voss et al., 2010).
2. Táncos mozgásformák: A tánc esetében azt figyelték meg, hogy azok az idősebb személyek, akik rendszeresen részt vesznek (amatőr) táncórákon, nagyobb kognitív teljesítményt képesek produkálni, mindemellett pedig jobb volt a tartásuk és az egyensúlyérzékelésük a táncórákon részt nem vevő kontrollcsoport tagjaihoz képest. A rendszeres táncmozgás idős korban javítja a kognitív, motorikus és perceptuális képességeket. Emellett alacsony eszközigénye miatt alkalmas lehet a szociális idősgondozó szervek által nyújtott szolgáltatások bővítésekének költséghatékony kivitelezésére (Holmerová et al., 2010)[1].
3. Thai Chi és egyéb harcművészetek: A Thai Chi, a multimodális szellemi és fizikai gyakorlatokat magába foglaló sport gyakorlása idősebb korban a fizikai funkciók javulását eredményezi, valamint csökkenti az esések kockázatát, emellett csökkenti a depressziós tüneteket és a félelmet, szorongást, mindemellett pedig pozitív neurológiai hatásokat eredményez az agyban és a központi idegrendszerben (Pan et al., 2018). Az egyéb harcművészetek (például Kung Fu, Jodo stb.) szintén javítják az idősek kognitív funkcióit, a vizuális-térbeli érzékelést, a dinamikus vizuális élességet és gyorsítják az információfeldolgozás sebességét. Empirikus kísérlet alapján a társastánc jótékony hatása az enyhe kognitív deficitben („Mild Cognitive Impairment”) szenvedő idősek számára is hatékonynak bizonyult az észlelés javításának szempontjából (Dominguez et al., 2017).

A különböző sportfoglalkozások mellett a kognitív intervenciók, illetve a sport és kognitív foglalkozások kombinációja is sikeres lehet. Chase (2013) 2000 és 2012 között készült, 60 éves vagy idősebb személyek körében szervezett PA-alapú beavatkozások hatásait bemutató tanulmányokat vizsgált meg arra a kutatási kérdésre keresve a választ, hogy milyen típusú beavatkozások képesek az idősebb korúak mozgással kapcsolatos viselkedésének megváltozására („PA behavior change”) (Chase, 2013). A metaanalízis elvégzése során a vizsgált foglalkozásokat három nagy kategóriába sorolta: (1)  A viselkedés alapú foglalkozások elsősorban részvétel alapú sportfoglalkozásokat foglaltak magukba (pl. felügyelt tornaórák, sportalkalmak, kiegészülve egyéni teljesítményméréssel, ön-monitoringgal). (2) A kognitív beavatkozások az érintett viselkedésváltozáshoz kapcsolódó vélemény, meggyőződés, hit megváltoztatását célozták, ennek érdekében motivációs interjúk készítésére, oktatásra-képzésre fókuszáltak a programtartalmak. (3) A harmadik beavatkozástípust az első két csoport elemeit kombináló foglalkozások jelentették. Az eredmények azt mutatták, hogy a kognitív és a kombinált foglalkozások hatása erőteljesebb volt a viselkedésváltozás szempontjából rövid távon, azonban a hosszú távú PA viselkedést  módosító hatás tekintetében a viselkedés alapú foglalkozások bizonyultak sikeresebbnek.

A TE projektjének szakmai koncepciókidolgozása során az is fontos szempont volt, hogy a résztvevők motivációja és elköteleződése biztosított legyen, továbbá, hogy a program keretében elsajátított mozgásformákat a résztvevők a későbbiekben is végezhessék, valamint hogy – amennyiben a pilot program elemei adaptálásra kerülnek más szervezetek által közép vagy hosszú távon fenntartott szolgáltatáscsomagként – a megszólított célcsoporttagok minél nagyobb arányban és minél tovább részt vegyenek az adott programban. A csoportos sportprogramok hozzájárulhatnak az fizikai aktivitás tartóssá váláshoz és biztosíthatják a folyamatos részvételt a sportfoglalkozásokon köszönhetően annak, hogy ezekben a helyzetekben a résztvevők nem egyedül végzik a gyakorlatokat, hanem szociális közegben, csoportban tevékenykednek (Farrance et al., 2016)[2]. Farrance és munkatársai számos, legalább hat hónap, maximum egy év időtartamú közösségi alapú csoportos mozgásprogramot („community baded group exercise programme”, CBGEP[3]) vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy azok biztosítják-e a résztvevők tartós elköteleződését, részvételét[4]. A mozgás jótékony hatásainak megnyilvánulásához ugyanis szükséges az, hogy hosszabb távú legyen a programban való részvétel. A csoportos programok esetében olyan motivációs eszközök is alkalmazásra kerülnek, amelyek a társadalmi támogatottságra épülnek, ellentétben azzal az esettel, amikor valaki egyedül végez testmozgást. Az eredmények alapján elmondható, hogy a kutatás és módszertan korlátai ellenére a vizsgált programok esetében a hosszú távú elköteleződési arány 70 százalékos volt. Ezek alapján a csoportos fizikai aktivitásra épülő programok megoldást jelenthetnek az idősek esetében a PA-alapú életmód elterjesztésére. A kutatás alapján a következő faktorok és hatások azok, amelyek meghatározók az elköteleződés és tartós bevonódás szempontjából:

• A szociális kapcsolatok, szociális összekapcsolódás („social connectedness”): a fentebb hivatkozott kutatás során vizsgált programok esetében mindenhol kiemelték az összetartozást, a csoporttagok közötti demográfiai szempontú azonosságot és a támogatás/támogatottság meglétét mint az elköteleződésre ható faktorokat. A csoportban hasonló helyzettel, kihívássokkal szembesülő egyének vesznek részt, ami erősíti az összetartozás érzését. Emellett a közösség új identitást és hovatartozásérzetet is generált a résztvevőkben (sok esetben családként tekintettek a közösségre).
• A program hozadékaként a résztvevők a fizikai egészséggel kapcsolatos változásokat nevezték meg (súlycsökkenés, egyensúlyérzék javulása, alvászavarok csökkenése, izmok fejlődése, betegségek – szívbetegség, cukorbetegség – javulása), ugyanakkor a mentális, kognitív és szociális jótékony hatásokat is megemlítették és azokat a fizikai hatásokkal azonos fontosságúnak tartották. A legtöbb résztvevő motivációja a független életvezetés fenntartása volt, amit a sport a mindennapi tevékenységek ellátásához szükséges funkciók javításával támogatott.
• Az instruktor személyisége: mindegyik vizsgált program esetében meghatározó volt a csoportvezető személyisége. A kiemelt kulcstényezők és személyiségjegyek a következők voltak: lelkes személyiség, aki képes szórakozássá tenni a testmozgást és szeret idősekkel foglalkozni, valamint tiszteli őket.
• A program design szempontjából a következők voltak meghatározók az elköteleződés szempontjából: a program helyszínének könnyű megközelíthetősége, alacsony költség (megengedhető legyen a potenciális résztvevőknek), az órák tartalma és struktúrája minden résztvevő számára releváns. Ez utóbbit biztosítja az egyének egyéni támogatása a csoportfoglalkozások során abban, hogy a számukra megfelelő módon végezhessék a gyakorlatokat (csoporton belüli egyénre szabás fontossága).
• A csapatban való részvétel energetizáló és motiváló jellege.

Mivel az idősek esetében különösen nagy pszichés kihívást jelent az elmagányosodás folyamata, ezért a csoportos foglalkozás esetében kiemelendő a szociális háló bővítésének lehetősége, valamint a hasznos tevékenység végzésén keresztüli társadalmi elköteleződés biztosítása a résztvevők számára. Magyarországon napjainkban nem jellemző, hogy az idősek gyermekeikkel és unokáikkal, többgenerációs családban élnek együtt. Az életkor előrehaladtával – legtöbb esetben az özvegyülés következtében – folyamatosan nő az egyedül, özvegyen egyszemélyes háztartásban élők aránya. Részben emiatt, az időskor egyik meghatározó állapota a magányosság, az egyedüllét. Magyarországon összességében a 65 év felettiek alig több mint tizede érzi gyakran vagy állandóan magányosnak magát kutatások alapján. Az empíria ugyanakkor azt is igazolja, hogy a kor előrehaladtával a magányosságot átmenetileg vagy permanensen érző személyek aránya növekszik: a 80-82 évesek csoportján belül közel kétszer annyian magányosak, mint a 60-64 évesek körében (Bálint-Spéder, 2012).  Emellett a társadalom által alkotott kép az egyes társadalmi csoportokról – így az idősebb korosztályról – a köztudat szerves részévé válik, és ezzel aktívan hozzájárul az adott társadalmi csoport helyzetének formálásához. A idősebb korosztály pszichés jóllétnek szintén nem kedvez az az attitűd, amely az idősek társadalmi megítélését jellemzi ma Magyarországon: az idősek státusza európai összevetésben is az alacsonyabbak közé tartozik. A felmérés elkészítésekor vizsgált 25 Uniós tagállamban a 3. legalacsonyabb szinten az idős emberek megítélése áll. A szociális háló és a társadalmi elköteleződés  jelentősége és szerepe éppen ezért felértékelődik idősebb korban. A szociális háló alatt az összes olyan kapcsolatot érthetjük, amelyben az adott egyéb részt vesz. Funkcionális megközelítés alapján a társadalmi háló biztosítja egy egyénnek a támogatást, befolyásolja a személy magatartását és viselkedését, elköteleződést vált ki, valamint biztosítja az erőforrásokhoz való hozzáférést. A társadalmi elköteleződés a szociális háló egy szegmenseként azonosítható, amit olyan közösségi, illetve társadalmi tevékenységekben való részvételként definiálhatunk, ami segít kialakítani és fenntartani a szociális kapcsolatokat a valós, hétköznapi élethez kapcsolódóan és ezáltal tartalommal teli életet és szociális szerepkört biztosít az egyén számára (Berkman et al., 2000). Ami pedig ennél is fontosabb, az egyén érzelmi életét gazdagítja és biztosítja az érzelmi impulzusok kialakulását[5]. Ilyen módon a csoportos sporttevékenységek nem kizárólagosan a résztvevők fizikai állapotára gyakorolnak hatást, hanem érzelmeikre is (Ballesteros et al., 2015)[6].